Byanita.com
Iskolára hangoló

Iskolára hangoló

Alternatív szöveg

Gyönyörű nyári nap volt.

Az ég csodásan kéklett, zümmögtek a kabócák, s én gyanútlanul libbentem be a legközelebbi nagyáruházba az esti grillezéshez szükséges kolbászkákért, amikor arcul csapott a valóság:

Az üzletben hatalmas stócokban, roskadásig megrakott polcokon sorakoztak a tanévkezdéshez szükséges felszerelések és füzetek garmadái.


Te jó isten, hogyan telhetett el ilyen gyorsan egy év, és különben is tegnapelőtt kezdődött a vakáció, még nem voltunk nyaralni, nem főztem be szilvalekvárt, nem festettük ki a gyerekszobát… Nagyon sok mindent nem csináltunk még.

Tavaly jó anyához illően megfogadtam, hogy nem várunk az utolsó pillanatig a tanszerek vásárlásával, hiszen óhatatlanul megterheli a családi kasszát, hanem az év folyamán, az aktuális fogyásnak megfelelően pótoljuk a ceruzákat, füzeteket, körzőket, így kimaradunk a nyár végi őrületből, amikor is elkínzott tekintetű szülők és toporzékoló gyerkőcök közt szlalomozva próbálunk az utolsó Spongya Bob-os uzsonnás táskához hozzájutni, természetesen csekély sikerrel, s a kisded csalódott arcát látva megfogadjuk, hogy jövőre bizonyisten beszerzünk mindent időben.

Meglehet, hogy a halogatás a termelékenység ellensége, de a kreativitásnak remek forrása lehet.
/ Adam Grant/

Néhány jó tanács a gördülékeny iskolai beszerzéshez:

Általános iskolásoknak:

  • Mindig legyen nálad lista! Egyet kapsz a tanító nénitől, rajta az elengedhetetlenül szükséges beszerzendőkkel.
    Tapasztaltabb szülők tudják, hogy ennek a fele sem fog kelleni a tanév során, jövőre pedig más formátumú füzeteket fognak használni, de azért lelkiismeretesen számolgatják a kosárba a kockás, vonalas és sima irkákat.
  • Indulás előtt nézd át a tavalyról megmaradt tanszereket, vesd össze a listával!
  • A gyorsabban fogyó eszközökből érdemes többet venni. A radír, hegyező, vonalzó hajlamos elveszni az iskolatáskák dzsungelében, és erre természetesen mindig este 10 órakor derül fény, a másnapi dolgozat előtt.
  • A szépen becsomagolt tankönyvből, szép borítójú füzetből szívesebben tanul a gyermek. Praktikus dolog az egy tárgyhoz tartozókat ugyanolyan papírral bevonni vagy a tantárgyra utaló illusztrációt keresni, így a táskába benyúlva azonnal ki tudja választani a megfelelő könyvet, munkafüzetet!
  • Ceruzábólérdemesebb beruházni a jobb minőségűre, tartósabb, és szebben is lehet vele dolgozni.
  • Rajzórára célszerű egy rajztáblát beszerezni, így nem csúszkál el a papír alkotás közben. Festéshez csomagoljunk be egy régi, elnyűtt pólót, jó szolgálatot tesz a ruha védelmében.
  • Ne feledkezzünk meg atornazsákról, tisztasági csomagról és az uzsonnás táskárólsem! Az osztott rekeszekbe különböző nassolnivalókat, zöldség-, gyümölcsdarabkákat is csomagolhatunk, a gyerekek nagyon szívesen majszolgatnak óraközi szünetekben. A tisztasági csomag nélkülözhetetlen kelléke a kézfertőtlenítő, de mindig legyen odakészítve szalvéta, zsebkendő is!
  • Néhány iskolában kérnek technika vagy matematika dobozt is, érdemes kis műanyag tárolórekeszekbe, cipősdobozokba szortírozni a szükséges felszerelést, ollót, tükröt, számolókorongot stb., így nem veszik el, és minden megtalálható egy helyen.
  • Amennyiben pedig elfelejtettünk valamit, ne essünk kétségbe, mindent pótolhatunk az első iskolai hetekben is!

Nagyobbaknak- velük már könnyebb dolgunk van vagy épp sokkal nehezebb...

  • Itt inkább azt érdemes szem előtt tartani, hogy a tini szívesen vigye magával az eszközöket.
  • Nem szeretnek cipekedni, így a kapcsos, utántölthető füzetek is szóba jöhetnek. Ezeket utólag lehet rendszerezni, de a füzetlapok mégse szóródnak szét.
  • Egyedi design: én azt látom, hogy az átlagos nem jó már, viszont mi mégse akarunk belehalni az iskolakezdésbe anyagilag. Ajánjunk neki alternatívákat, adjunk szempontokat, mint fenntarthatóság vagy miért praktikus valami.
  • Adjuk meg a szempontokat, határozzuk meg a kereteket - aztán dőljünk hátra: az úgyse lesz jó, amit mi veszünk.

A babák csörgővel játszanak, a gyerekek babával és autókkal, a tinik egymással, a huszonévesek az idegrendszerükkel... a játéknak soha nincs vége.
/Steiner Kristóf/

Alternatív szöveg
Alternatív szöveg
Alternatív szöveg
Alternatív szöveg