Byanita.com
Nyári időbeosztás

Nyári időbeosztás

Anyaként azt se tudod, hogy hol áll a fejed? Ne izgulj, egy logisztikai menedzser veszett el Benned!

Nem is a nyár elején éreztem azt, hogy a túlnő rajtam a feladat, hanem most így július végén…
Amíg kisebbek voltak, és a nyári tábor játszott, addig – így utólag visszatekintve – nem is volt akkora a gond: ügyes szervezéssel bármi működött.

Most azonban egyre több az egyedi igény, a megoldandó feladat… és két napja sírba viszem a férjem, miközben a különböző opcionális terveket futtatom a fejemben, illetve félhangosan latolgatom a variációkat.

Most már a végére is értem: megtaláltam a megfelelő segítőket és már csak a megszervezésre összpontosítok.

Ha Te is kerülsz hasonló helyzetbe, akkor érdemes az alábbi anyai ökölszabályokat érvényesíteni:

Alternatív szöveg
  • Gyűjts be minden információt és csak annak alapján kezdj el tervezni.
  • Válasz megbízható segítőket. Ne felejts el tőlük előre megbeszélten segítséget kérni.
  • Legyen B terved.
  • Gondolj magadra (is), hogy a megvalósítást is végig tudd vinni.
  • Írj akár forgatókönyvet, hogy ki – mikor – hova megy, ill. ott mit csinál.
  • Jegyezd fel a naplóba: rajzolj akár, használj színeket.

  • Beszéld át valakivel, aki praktikus gondolkozású, hátha lehet egyszerűsíteni, vagy esetleg valamire nem gondoltál.



Nekem ezek a szabályokat mindig segítenek.
Te hogy oldod meg?