Byanita.com
Apák napja

Apák napja

„Hiszem, hogy az, amilyen ember végül válik belőlünk, attól függ, mit tanulunk apánktól azokban a kósza pillanatokban, amikor éppen nem akar tanítani nekünk semmit” 

Umberto Eco

A fiam érdeklődő tekintettel jött oda hozzám pár héttel ezelőtt:

  • Anya, miért van anyák napja?
  • Mert fontos kicsit rácsodálkozni egymásra, és megköszönni a sok szeretetet és gondoskodást, ezért van egy nap, amikor az édesanyákra koncentrálunk.
  • És gyereknapmiért van?
  • Akkor ti vagytok az ünnepeltek, rátok figyelünk.
  • És Apára mikor figyelünk?

És milyen igaza van. Mert az apáknak is kijár a külön figyelem.

Több keresztény országban a középkor óta ünneplik az apák napját, méghozzá Szent József napján, március 19-én. Olaszország, Portugália és Spanyolország is ezt a hagyományt követi. Az apákat a világ számos országában ünneplik, csakhogy teljesen különböző időpontokban, mindenhol más szokást követnek. Németországban például ugyancsak keresztény hagyományhoz köthető az Atya, illetve apa ünneplése, húsvét után 40. napon áldozócsütörtökön, azonban azóta átalakult, és inkább a férfiak ünnepe lett, német virtus szerint kocsmatúrákkal egybekötve.

Magyarországon egyre jobban terjed, (de még mindig nem elég széles körben,)hogy június harmadik vasárnapja az apukáké. Az apukáké, akiknek ugyanolyan fontos szerepük van a gyermek életében, mint az anyukájuknak. Ennek a napnak az a célja, hogy az apa és a gyermek között kialakult köteléket és az apa-szerepet hangsúlyozzuk, ezért hálát adjunk.

Napjainkban már máshogy viszonyulunk a szülői szerepekhez, a klasszikus családmodell - miszerint az apa a kenyérkereső, az anya pedig otthon vezeti a háztartást és neveli a gyerekeket, - átalakult. A női emancipációnak köszönhetően az anya a gyereknevelés mellett dolgozhat, sőt, már a férj is mehet a kicsik mellett gyed-re vagy gyes-re, és ez egyre kevésbé különös. Ahogy nem furcsálljuk már azt sem, ha a vacsorát a nap végén az apuka készíti, vagy ő megy el szülői értekezletre. Lehet, hogy a családi naptárat még nem ő tartja fejben, (bár ezen lehet segíteni egy előre teleírt határidőnaplóval), de egyre jobban bevonódik az apa a gyereknevelésbe is, és ez elismerést kíván.

„Amit egy apa tud adni a gyerekének, azt a nő, ha megfeszül, sem tudja megadni, mint ahogyan ez fordítva is igaz.”

Herczeg Zsolt

A 20.század elején egy amerikai lány is úgy gondolta, kijár az apáknak a tisztelet. Sonora Smart Dodd családjának nehéz sors jutott:polgárháborús veterán apja édesanyjuk halála után egyedül nevelte fel kilenc gyermekét. Édesapja önzetlen szeretete, odaadása, kitartása és példamutató élete inspiráló volt Sonora számára. Egy anyák napi ünnepség kapcsán fogalmazódott meg a lányban, hogy minden apa megérdemli az elismerést, aki törődik gyermekeivel. 1910-ben a hatóságok is kiálltak Sonora kezdeményezése mellett, innentől kezdve június harmadik vasárnapja az apák ünnepe lett városában, Spokane-ben. Az amerikai közvélemény sokáig nem vette komolyan ezt az ünnepet, és a feminizmus sem segítette elő az elterjedését, de mégis megmaradt és hagyománnyá vált.Richard Nixon 1972-ben pedig hivatalosan is ünnepnappá nyilvánította.Manapság már instagram-on is láthatjuk, hány sztár köszönti fel édesapját#fathersday hashtaggel, így mutatva példát, hogy ne feledkezzünk meg az apákról, nagypapákról és más férfi családtagokról.

“Férfiként, majd apaként a felelősséged nem csak arra korlátozódik, hogy eltartsd a családodat és anyagilag támogasd. Annak már lejárt a mandátuma. A felelősséged abban is rejlik, hogy megfelelő példát állíts a gyermekeid és a következő generáció elé, mint férfi, mint férj, mint apa !

Marie Clarence

Az első apák napján vörös rózsával köszöntötték fel az édesapákat, ennél azonban van jobb ötletünk.Ahogy mi anyák napján, úgy az apukák is örülnek bármi kedves kézműves apróságnak kicsi gyermeküktől, legyen az egy rajz vagy egy üdvözlőlap, induljunk ki nyugodtan magunkból. Attól függően, hogy édesszájú-e vagy sem, egy kedvenc csokijával vagy különleges sörrel sem lőhetünk mellé. Ha maradandó emléket szeretnénk, lepjük meg egy képpel: kereteztessünk be egy családi fotót, vagy válasszunk pasis témakörű festményekből, hisz a tengeri témakör – világítótoronnyal vagy egy hajóval – örökérvényű.

A fentebb említett női emancipáció ide vagy oda, azért mégis a férfiak töltenek kevesebb időt a családdal, ezért a legeslegjobb, ha minőségi idővel, közös élménnyel készülünk apák napjára, és nem kell nagy dologra gondolni, mert egy közös kirándulás vagy biciklizés szép és maradandó élmény marad.

Mindegy, hogy vásárolt vagy kézzel készített ajándékkal fejezzük ki hálánkat és szeretetünket családunk férfi tagjainak, a lényeg, hogy ne felejtsük el, ők is megérdemlik.